Forrás: NSO (archív)

Egy fergeteges szilveszteri bulin kezdődött a nagy szerelme. Fifi kutyus
a nagy kedvenc a cinkotai házukban. Medencében is pancsolhatnak
a srácai, akik elhatározták, hogy nem úszók, futballisták lesznek.

       


Fifike fifikás kutya. Neki aztán ne írjanak elő házirendet, ne mondják meg, hogy mikor ugorhat fel az ágyra, mikor nyalhatja arcon a gazdit, és hasonlók. Így aztán Fifike reggelente kutyapuszival ébreszti a ház urát, amiből kisebbfajta ribillió támad. Lipcsei Péter imádja a máltai selyempincsit, a család egyik büszkeségét, de azért az mégiscsak túlzás, hogy a pöttöm zsebcirkáló úgy jár-kel a cinkotai házban, mintha éppen ő viselné a Ferencváros csapatkapitányi karszalagját, és ő tartaná el a Lipcsei családot. De Fifike már csak ilyen, gyakorlatilag azt csinál, amit akar, és megteheti, mert rajong érte a família minden tagja, a rendkívül csinos Márti aszszony - aki nem szereti, ha fotózzák -, no meg a két lurkó, a tizenkét esztendős Péter és a hétéves Krisztián.
Szépek ezek a reggelek Cinkotán, talán még télen, a hófúvásokkal, a zord idővel repkedő mínuszokkal tarkított téli reggelek is. Ha egy család valami csoda folytán harmóniában tud élni hosszú távon, sehol egy tányércsapkodás, egy, az utca végéig elhallatszó kiadós veszekedés, akkor ott bizony irigylésre méltóan élnek.

Lipcsei Péter 1990 szilveszterén egy házibuliban szeretett bele Mártiba, akkor még megszeppent ifjúként közlekedett a fővárosban, hiába játszott már a Fradiban, Budapest forgataga és felgyorsult élettempója a Kazincbarcikán eltöltött kamasz évek után szokatlan volt. Ám az a szilveszter a pezsgővel, konfettiszórással, a hangos dajdajozással s a még hangosabb diszkózenével színesített éjszaka életének egyik legfontosabb pillanata lett. Húszévesen azt mondta, márpedig ő megnősül. Mondták neki, fiatal vagy te még ehhez, Péter, de a szerelem már csak olyan, hogy váratlan lépésekre ösztönzi az embert. A szerelmetes ifjú jól döntött, oltár elé vezette Mártit, aki azóta két fiúgyermekkel ajándékozta meg, mos, vasal, főz rá, és olyan nyugodt hátteret biztosít a számára, amely minden férfi és tulajdonképpen minden futballista álma: csak a játékra kell koncentrálnia. Így fordulhat elő hétről hétre, hogy a 33 esztendős Lipcsei Péter még most is a Fradi meghatározó játékosa.

Édesapja nevelt belőle futballistát

"Hétéves voltam, amikor elváltak a szüleim - mondta a Fradi csapatkapitánya. - Így utólag azt mondom, alapos lelki trauma volt ez nekem, persze ezt akkor még nem érzékeltem. Budapesten éltünk egy évig anyuval, de nem sokkal később Kazincbarcikára költöztünk a bátyámmal, ahol már apu nevelt bennünket. Hiányzott, nagyon sokszor hiányzott az édesanyám. Apu persze mindent elkövetett, hogy rendes gyereket neveljen belőlünk, és azt hiszem, sikerült is neki. A futball imádatát is neki köszönhetem. Ô edzősködött, én pedig mentem vele mindenhová, tréningekre, meccsekre, az életemmé vált a foci. Amikor ismét Budapestre költöztem, az első otthonom egy angyalföldi másfél szobás bérlakás volt, amit a Fradi fizetett, ott együtt éltem a bátyámmal, aztán jött a szerelem, megismertem Mártit, és a következő helyszín Kispest, ahol egy panellakásban éltünk együtt. Kilencvenkettőben vettem feleségül, és hálát adok a sorsnak, hogy ő lett a társam és a szerelmem. Bevallom, nem túl sokat segítek a házimunkában, de a feleségem ezt nem is nagyon hagyja, mindent megcsinál, csakhogy én minél jobban érezzem magam. Meleg étellel vár otthon, a ház tipp-topp, a gyerekek rendesen tanulnak, és Márti most is olyan csinos, mint, amikor elvettem, igaz, rendszeresen tornázik. Amúgy egy szoláriumot vezet, de a legfőbb feladata a Lipcsei család istápolása…"

Lipcsei Péter hosszú utat járt be, Kazincbarcikától Portugálián és Ausztrián át Cinkotáig.
A jelenlegi otthona, amelyben négy éve élnek, már valóban olyan, amelyet egy magyar sztárfutballistának elképzel az ember. Nem hivalkodó, de minden megvan benne, színes gyerekszobák, hipermodern felszereltségű konyha, gondosan rendben tartott kert, benne a hét méter hosszú medencével, amelyben imádnak lubickolni a kissrácok, akik nem úszónak, hanem futballistának készülnek.

A gyerekek már a Fradi játékosai

Péter és Krisztián természetesen már most a Ferencváros igazolt játékosa, az idősebb fiú minden nap, a kisebbik heti két alkalomal jár edzésre. Rendszerint az édesanyjuk viszi őket egy tágas, biztonságos családi autóval, de az is előfordul, hogy Lipcsei Péter ülteti be a klubtól kapott kocsiba a gyerkőceit, és meg sem áll velük a tréningig vagy épp az iskoláig, ahol szülői értekezleten kell részt vennie. A két Lipcsei gyerek rajong a futballért, minden meccset megnéznek a tévében, mindig ott vannak apjuk mérkőzésein, és olyan, de olyan lelkesedéssel járnak edzésre, amely messzire repítheti őket, hiszen állítólag tehetségesek. Krisztián még arra is képes, hogy ugyanolyan dobozt készítsen magának otthon kartonpapírból, mint amit a Fradi öltözőjében látott, s amelybe a koszos szerelést dobálják a futballisták. Ô is hazajön a tréningről, vagy épp a játszótéri futballozásból, és már dobálja is be a kis kartondobozába a dresszét.
Furcsa, zaklatott világban élünk, ahol rendszerint a válásokról, az elhidegült kapcsolatokról, az ügyvédek segítségével előadott civakodásról lehet olvasni, hogy kié legyen a ház, ki fuvarozhassa el a centrifugát, a kredencet, a Herendi étkészletet vagy a fakanálgyűjteményt. Lipcsei Péter valóban szerencsés ember, ha nincs az a súlyos sérülése a Portóban (amely után tízből nyolcan azt mondták, már soha, de soha nem lesz belőle futballista) tán még azt is írhatnánk róla, hogy tökéletes, hibátlan életet élt, hogy a Teremtő valamiért a tenyerén hordozta. De az a térdsérülés a legfontosabb pillanatban állította meg karrierjét, ki tudja, mi lett volna vele Portóban, ha játszhat, ha nem kell kihagynia hosszú-hosszú hónapokat.

  De ez már a múlt. A Fradi csapatkapitánya újra az Üllői úton játszik, és az életét már így fogadja el - és így élvezi minden pillanatát. Reggel együtt kel a család, de szó sincs terülj-terülj asztalkámról, Márti asszony hiába is erőltetné a sonkástojást, a kuglófot, vagy kakaót, sem a családfő, sem a csemetéi nem reggeliznek. Így szokták meg. A kissrácoknak persze csomagol tízórait az anyjuk, de a Fradi kapitánya a délelőtti tréning után ebédidőben eszik először, azt mondja, ha egy banánt is elfogyasztana reggel, már zavarná a tréningben. Ha napi két edzése van, akkor a Népligetben együtt ebédel a csapat, azután jöhet a csendespihenő, majd a délutáni foglalkozás, ilyenkor csak este kerül haza Cinkotára. Ha viszont csupán délelőtt van gyakorlás, akkor Lipcsei Péter már száguld is, hogy minél előbb otthon legyen, s elfogyaszthassa felesége főztjét, majd délután máris indul a fiaiért.
Persze nem volt ez mindig így…
Lipcsei Péter a többi fiatallal együtt olykor elmerült az éjszakában, táncikált néhány diszkóban… De ez már rég nem érdekli, már cseppet sem vonzza. Ehelyett vasárnaponként Szentendrére vagy Visegrádra mennek kirándulni a családdal, nagyokat sétálnak.

Keserű kaland az édesség mellé

Színházra, mozira ritkán jut idő, de a közös kirándulások nem maradhatnak ki, mint ahogyan a baráti vacsorák sem, amikor nagy ritkán jut idő, beülnek egy-egy elegánsabb étterembe, ahol az élet fontos, s kevésbé fontos dolgairól beszélgetnek. Lipcsei Péter nemcsak azért higgadt le és állapodott meg, mert immár 33 esztendős, felesége és a két gyereke mindennél fontosabb a számára.
"Alighanem megőrülnék, ha most valamiféle diszkóban kellene múlatni az időmet - emlékezett nevetve a fiatalkori bulikra az 58-szoros válogatott. - Manapság lelkesen nézem a "Barátok közt" sorozatot, nem tehetek róla, valahogy rászoktam, és képtelen vagyok szabadulni tőle. Ezen kívül állandóan a sportcsatornákat figyelem, a meccsek éjjel-nappal mennek otthon, nem tudom megunni őket. Nosztalgiázok is… A külföldi meccseket nézve eszembe jut Portugália, az, hogy ott valóban luxuskörülmények között éltünk. Persze, most itt, Cinkotán mindaz a kényelem megvan, igazi otthonra leltünk. Jól érzem magam, bár az kissé zavar, mennyire eldurvult az élet körülöttünk. A múltkor például egy újpesti cukrászdában vásároltam tortát magamnak, aztán az egyik vendég odaszólt: »Mi van b....ám, eltévedtél?…« Nem mondtam semmit, mert nem szoktam reagálni semmilyen provokációra. De szerencsére sokkal többször találkozom idős Fradi-szurkolókkal, akik megállítanak az utcán, a csapatról érdeklődnek, és én hosszú percekig beszélgetek velük. Nekik is elmondom, hogy még legalább két évig szeretnék futballozni a Fradiban, ameddig bírom, játszok. És hogy mi lesz később? Szeretnék edző lenni, gyerekekkel foglalkozni, mert a futballtól soha nem tudnék elszakadni."