- Gáborra gondolva a mosolya az első, ami az eszembe jut - mondta csapatkapitányunk. - Szinte állandóan mosolygott, és zrikáltuk is emiatt rengeteget. Gyakran mondogattuk neki, hogy nem tudunk olyan embert vagy olyan helyzetet elképzelni, amiről ő képes lenne rosszat mondani. Mindamellett, hogy rendkívül vidám, jó humorú volt, nagyon intelligens is. Nem véletlen, hogy bár minden csapaton belül törvényszerűen kialakulnak kisebb-nagyobb csoportok, ő soha egyiknek sem volt tagja. Ő volt az, aki tényleg mindenkivel jóban volt, akit mindenki szeretett.
Számos közös élményetek van, melyeket őrzöd meg róla örökre?
- Még most, napokkal a tragédia után is igen nehéz felidéznem ezeket az emlékeket. Amelyek azonban biztosan örökre az emlékezetemben maradnak, azok a családunkkal közösen eltöltött órák. Gábor amellett, hogy nagyszerű sportember volt, kiváló családapa is. Gyakran összejártunk, és ilyenkor rendre előkerült a futball-labda is. Hatan játszottunk, Gábor, a két fia, az én fiaim illetve én. Ezeken a meccseken persze nem az eredmény volt a lényeg, hanem hogy együtt voltunk, jól éreztük magunkat, rengeteget bohóckodtunk.
Este közös megemlékezést tart klubunk az MTK-val.
- A tragédia után egy úr felhívott az MTK Baráti Körétől és elmondta, hogy a stadionnál szeretnének megemlékezni Gáborról. Igen szép, Gáborhoz emlékéhez méltó gondolatnak tartottam, ezért jeleztem, hogy csatlakozunk hozzájuk. Nem erőltetem természetesen egyetlen csapattársamnak sem, mindenki a szíve szerint dönti el, hogy kilátogat-e, és gyújt-e egy gyertyát Gábor emlékére. Én este háromnegyed hétkor ott leszek az MTK-pályánál, és ott is, majd pedig az Üllői úton is meggyújtok egy mécsest, ahogy tettem már szombaton is, és ahogy tesszük azt azóta is mindenegyes nap otthon a családommal.